péntek, június 21, 2013

Banános palacsintatorta reggelire

A történet ott kezdődik valahol, hogy volt nekem általános iskolában egy legjobb barátnőm. Ami mindenkinek van: egy lány, akivel reggel együtt megy iskolába, akivel együtt megy haza iskolából, akivel együtt van egész nap, sülve-főve, akivel levelezik órákon a pad alatt, akivel mozizni jár. Nekem is volt ilyen lány, akivel még az első gimnáziumi évünkben tartottuk a barátságunkat, de aztán elkopott. Más város, más társaságba kerültünk. Nem vesztünk össze, nem beszéltünk róla, egyszerűen csak nem beszéltünk többet. 
Ma azt gondolom, hogy nagyon hiányzott nekem ez a lány sokáig, aztán elfogadtam, mert párja lett, eljegyzése, majd nekem is párom. Ami nem mentség, de így alakult. 
Aztán úgy hozta az élet, hogy 10 000 km-re onnan ahol megismerkedtünk és barátnők lettünk találkoztunk és eltöltöttünk együtt egy hétvégét. Mindent ott folytattunk, ahol 15 évesen abbahagytuk. Pont ugyan azok a gyerekek maradtunk, de mégis felnőttünk és nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Teljesen függetlenül egymástól olyan közös kedvenceink vannak, amiket nem látsz a másikról facebookon. :)

Ez nem egy paleolit bejegyzés, de paleolit palacsintát készítettem neki reggelire. A találkozásunk megünneplésére palacsintatortát. :) Alig fél óra az elkészítése és nagyon finom. Ünneplős reggelre kiváló. :)


Hozzávalók:
  • 3 db tojás
  • 1/2 dl mandulatej
  • 1 db banán pépesítve
  • 3 ek mandulaliszt
  • töltelék ízlés szerint
A tésztát összekeverem, majd egy kevés kókuszzsírral megkent serpenyőben kisütöm, mint a palacsintát. A torta összeállításához a töltelék szabadon választható. Én gyümölcsöt szoktam leturmixolni és az kerül a rétegek közé, mert sokkal inkább paleolit az, mint bármelyik bolti paleolit lekvár.

Egészségünkre! :)


szombat, június 08, 2013

Paleolit töltött káposzta

Meginvitáltuk kedves házigazdánkat" egy seafood partyra, kedd estére. Aztán valahogy az örök kedvenc töltött káposztára terelődött a szó, valamint arra, hogy mennyire ennének belőle. Mi meg másnap reggel máris Alpin Village felé tartottunk, mert ott van vecsési savanyú káposzta. 
Lapult egy fél zacskó zabpehely a szekrényben, így nem is volt kérdéses, hogy vendégsereg rizs helyett zabbal készült töltött káposztát kap, de csináltam egy maximáisan paleolit verziót is, többnyire magamnak.

Aztán a kóstolás után rádöbbentem, hogy az életem legrosszabb töltött káposztáját sikerült elkészítenem. Sótlan. Holott a savanyúság miatt sosem kell sózni, de itt másmilyenek az alapanyagok, így sózni kellett volna. Majdnem kidobtam az egészet.
Aztán megjöttek a vendégek és mindenki többször szedett, falta, dicsérte. Aztán szedtem én is és tényleg jó volt és nem volt sótlan. De akkor miért éreztem mégis sótlannak? Mert a legfelső töltelékek nem vették át annyira a káposzta savanyúságát. Tehát jó lett. Öröm és boldogság.

Az, hogy nem volt benne rizs szintén elnyerte mindenki tetszését és senki sem hiányolta a füstölt csülköt sem. Évike - az egyik kedves vendégünk - azt mondta, hogy nagyon finom és ne aggódjak, mert ők olyan ritkán esznek ilyen ételeket, hogyha rossz is ízlene mindenkinek. :)

(Receptként persze a zabpehely nélkülit írom le, de aki mégis zabpelyhesre vágyik az még keverjen bele 250 g zabpelyhet és további egy darab tojást.)

Hozzávalók:
  • 1 lg savanyú káposzta
  • 1 fej savanyú káposzta levél
  • 1 kg darált sertéshús
  • 3 db duci sárgarépa lereszelve
  • 15 dkg füstölt szalonna kockákra vágva
  • 2 db vöröshagyma felaprítva
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 tk. pirospaprika
  • 3 db tojás
  • só, bors, kömény
  • 2 szál füstölt kolbász felvágva
Először megpirítom az apró kockákra vágott szalonnán a hagymát, majd amikor ez kihűlt, akkor mehet rá a darált húsra a tojással, borssal, pirospaprikával, a reszelt sárgarépával, a fokhagymával együtt. Amikor ezt jól összegyúrtam, akkor a leveleknek kivágtam az erős szárát, majd belecsomagoltam fél ökölnyi adagokat. Egy réteg savanyú káposztára ment egy kis kolbász, bors, majd egy réten káposztalevélbe csomagolt hús, majd ismét egy réteg káposzta, kolbász szeletek, bors és ismét a gombócok, mindez addig, amíg el nem fogynak az alapanyagok. 
A végén feltöltöttem annyi vízzel, hogy épp ellepje és főztem 2,5 órán keresztül alacsony lángon. 

Tálaláskor paleolit tejfölpótlók használhatók, de én nem szoktam ilyeneket helyettesíteni. :)


Sajnos közeli kép nem készült, de ami késik - nem múlik - és még készülhet, mert van egy kis maradék a hűtőben, így lehet, hogy ezt is pótlom, de teljesen olyan, mint az "eredeti". :)

Elmira is készített hasonlót már, ami fent van a blogján. A különbség, hogy én nem ettem bele paprikakrémet, így az enyém nem olyan piros, mint az övé. Itt láthatod az ő receptjét képpel együtt!

UPDATE!

Feltöltöttem ezt a képet az Együtt Egy Asztalnál mozgalom facebook oldalára. Ma pedig egy ilyen témájú e-mailt kaptam: Együtt Egy Asztalnál: nyereményjáték - közös ebéd, nyertes. Majd leestem a székről. Hihetetlen.! :)
A nyeremény pedig, hogy a CocaCola boldogság kamionja eljön a lakóhelyemre, ahol két kedvenc gasztrobloggerem fog ebédet főzni nekem és barátaimnak, meglepetés menüvel természetesen. 


péntek, június 07, 2013

Paleolit turmix

Hetek óta innék egy jó turmixot: olyan igazi krémes, eprest. Többször gondoltam már rá, hogy készítek, de igen nehéz ezen italt előállítani megfelelő gép nélkül, mert az nem alapfelszereltség egy kiadott lakásnak, de szerencsénk van, mert a mostaniban épp van még ez is.
Nem készültem fel előre arra, hogy a mai reggelt kávé helyett ezzel fogom indítani, így csupán az itthon található alapanyagokból dolgoztam. Rakhattam volna bele mézet, nyírfacukrot vagy steviát, de én nem vagyok az édesítés híve, mert akkor nem olyan izgalmas a friss gyümölcsös íz.


Hozzávalók 2 adagra:

  • 2,5 dl mandulatej
  • 6 szem eper
  • 2 db avokádó
  • 1/4 db ananász
A hozzávalókat turmixgépbe teszem és összeturmixolom. Fantasztikusan lágy és friss. Üdítő reggelindító!

Persze bármilyen más zöldség és gyümölcs is kerülhet bele. Holnap egy bébispenótos epreset tervezek, így a reggeli futás után a Trader Joe's felé tartok majd. :)

Enjoy!