péntek, március 08, 2013

GRAVLAX, azaz pácolt lazac

Mindig elvarázsol a halpulton fekvő gyönyörű színű fényes lazac. Aztán mindig ott is marad a varázslatával együtt és helyette pisztráng, polip, rák és tintahal kerül a kosaramba. Pedig szeretem az illatát, az ízét. Pár napja viszont megkérdezte a párom, miközben a jeget bámultuk és rajta a szebbnél szebb halakat és tengeri herkentyűket, hogy míg én összeszedegetem a zöldségeket, addig ő mit kérjen. Persze én gyorsan rá is vágtam, hogy lazacot.


Hozzávalók:
  • 500 g lazacfilé (bőrös) - ügyeljünk rá, hogy ne maradjon benne szálka, mert amit megvásárlunk egyben, abban még biztosan lapuknak
  • 200 g tengeri só
  • 1 db citrom lereszelt héja
  • 1 csokor kapor apróra vágva
  • őrölt bors
  • eredetileg a receptek alapján szükséges lenne egy evőkanál cukor is, de mivel mi követjük ezt a paleolit étrendet, így ezt kihagytam érthető módon. Ettől egy kicsit sósabb lesz a lazac, de majd a végén megírom, hogy ezt mivel lehet ellensúlyozni - szerintem.
Nekem tengeri sóból mindig jó nagy szemű van itthon, tehát én azzal kezdtem, hogy mozsárba tettem és kisebbre zúztam, majd a többi alapanyag hozzáadásával elkészítettem a fűszeres sót, amiben pácolódni fog a lazac.
A lazacot megtisztítom, mely magába foglalja a lepikkelyezést is, majd ezek után alaposan szárazra törlöm. 
Több módon is hallottam már a pácolás menetéről, amit én a következő képen csinálok: egy tálba helyezek egy apró lyukas szitát, amibe szépen elterítek egy réteg fűszersót, amire bőrös felükkel lefelé kerülnek a lazacszeletek, majd a fűszersó másik felével alaposan beterítem. Ennek a szűrős megoldásnak a jelentőségére akkor fogunk majd rájönni, amikor két nap elteltével kivesszük a hűtőből, ugyanis a só kivonja a kedvességet a lazacból, ami így át tud csepegni a szűrőn. Tehát két nap elteltével elővesszük, lemossuk róla a sót, majd a gyönyörű átlátszóvá vált lazachúsunkat egy éles késsel vékony szeletekre vágjuk.

A só kompenzálható egy kis rácsepegtetett citromlével - az én ízlésem szerint.
De, aki nem feltétlen elfogult paleolit táplálkozást követő annak ajánlom, hogy egye egy kis reszelt uborkával és tejföllel. 

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések: