csütörtök, július 05, 2012

Paleolit TOP10 köret

Mivel minden nem paleolit módon táplálkozó ismerősöm a köret miatt akar el, amikor már az elhatározás szikrája kipattan, hogy paleo lesz ő, ezért összeállítom az én TOP10 köretötletemet az ő számukra elsősorban és persze mindenkinek, akinek szüksége van erre. Azokat írom itt le, amiket én a leggyakrabban, legszívesebben készítek és Emil a legnagyobb örömmel és ízléssel fogyasztja el. Azután jöttem rá, hogy mennyire unalmasan táplálkoztunk, miután ezen a színes ételek kerültek az asztalunkra, mert addig általában fehér rizst ettünk, fehér tésztát, fehér kenyeret, fehér krumplit. Tehát ezek a kedvenceink mondhatjuk, amiken kívül van még rengeteg lehetőség, de kezdeti löketnek ennyi is elég!
  1. Sült fokhagymás gomba (gomba chips)
    Ez egy ismerősöm kedvence, amit ők esti nasinak is elkészítenek olykor. Nagyon szeretem a gombát, mégsem ettem soha ilyen formában.
    Nem tudom, hogy bűn-e, de Én a gomba tönkjét soha nem szoktam kitörni, kivágni, hanem a kedvenc kis zöldségmosó kefémmel szoktam lecsutakolni folyó víz alatt. A gombákat vékony szeletekre vágom, mint a krumplit, amikor chips készül belőle és mivel a tönkje a helyén van, így igazi kis gombaszeleteket kapunk. Ujjnyi forró olajban szétterítem a gombákat és addig sütöm, amíg a saját magából kieresztett lé el nem párolog. Ekkor szeletekre vágott fokhagymát rakok rá, majd addig sütöm, amíg meg nem pirul mindkettő egyaránt. A fokhagyma mennyisége csakis ízléstől függ, mert én készítettem már ezt felesben is. Papírtörlőre szedem, majd onnan tálalom. Persze sóval, borssal ízesíthető.
    Gyakorlatilag ezt a köretet mindenhez ajánlom, mert ugyan olyan finom egy halételhez is, mint egy sült csirkecombhoz vagy tarjához.
  2. Sült hagyma
    Tudom, hogy ez teljesen szokványos, semmi különleges nincsen benne, mégis úgy gondolom, hogy alig-alig kerül asztalra köretnek sült hagyma. Pedig egy kis sóval, csilivel, borssal, oreganoval megfűszerezve isteni íze tud lenni, ha barnulásig sütjük a hagymát. Ehhez türelem kell és kevergetés, a lakásban terjedő illatokról nem is beszélve, ami beszívja magát a függönyökbe.
    Ezt én kizárólag disznóhúsok mellé szoktam találni, de talán csak azért, mert akkor jut eszembe.
  3. Lilakáposza almával
    Ezt a köretet nem csak szárnyasok mellé lehet enni, hanem egy jó kis zsírban sült fokhagymás oldalasnak is kiváló társa lehet. Persze nálunk már elmaradhatatlan a kacsa- és libacomb mellől.
    Szoktam egy kicsit a káposztával csalni, ami kezdetekben azért volt, mert nem volt megfelelő reszelőm, késsel pedig nem szerettem kaszabolni a káposztát. Így történt ugyanis, hogy rászoktam az előre szeletelt vörös káposztára, amit minden nagyobb áruházban meg lehet találni. Ezt a klasszikus módon megdinsztelem kevéske olajon, vízen, sózom borsozom, de cukor nem kerül rá nálam, mint a nagymamámnál, hanem az apróra vágott alma emeli ki az édes ízt, amit ilyenkor szoktunk keresni. Fél kg káposztához a tökéletes íz érdekében két darab jó nagy almát szoktam választani.
  4. Egyezményes paleolit nokedli, galuska
    Tisztában vagyok vele, hogy a zabpehely(liszt) nem paleolit alapanyag, de azzal is, hogy aki épp paleolit szeretne lenni annak nagy segítség legalább az átállási időszakra, ha fogyaszthat tésztaféleként abból készült nokedlit, galuskát. Mára ez egészen kikopott már az ételeink közül és átkerült a bűnözés-es listára, de maximálisan megfelel a hagyományos nokedlinek mind elkészítésileg, mind ízileg. Zabpehelylisztet lehet venni nagyobb áruházakban és bioboltokban, de sajnos az ára elég húzós, így én áttérten a sima zabpehely vásárlásra, amit ledarálok mindig, amikor szükség van rá. Egy darabbal több tojás szokott nálam belekerülni ebbe a verzióba, mint a simába, mert akkor jobban összeáll.
    Pörköltekhez tálalom természetesen.
  5. Vajban párolt zöldségek
    A párolt zöldségtől biztosan mindenkinek kihullik a haja, mert egyből eszébe jut a kis kockákra vágott, "étteremben" elérakott étel, amihez zöldségköretet kért, de csak íztelen répakockákat és a tányéron gurgulászó borsókat kapott, egy kis cukros konzerv kukoricával megsárgítva az összképet.
    Sem a borsó, sem a kukorica nem paleolit táplálék, így azok helyett mást kell használni.
    Nekem ezen a téren legjobban a sárgarépa, fehérrépa, cukkini, póréhagyma, laskagomba vált be, amit ízesítek csipet sóval és borssal, fokhagymával. Persze bármit, bármivel lehet párosítani, de én ezeket szoktam kombinálni. A zöldségeket két módon lehet úgy felaprítani, hogy az mindenki számára élvezhető, étvágygerjesztő és ehető legyen, aminek nem módja a húslevesbe való formára vágás. Nagyon vékony, zsenge alapanyagból könnyű dolgozni ebben az esetben és annak a zöldségnek lesz igazán jó íze is. Leheletvékony szeletekre vágom a sárgarépát, fehérrépát és a cukkinit, amire én a zöldséghámozót használom, de akinek van valami tálkás szeletője azzal is megoldható, amin az uborkát szeletelik. Ha ez a forma nem válik be, akkor a másik lehetséges a juliennere vágás, de azt én macerásabbnak gondolom. Legelőször a répa kerül a vajra, majd sorban a többi alapanyag keménységtől függően, legvégén a fokhagyma.
    Ezt ajánlom stake-ekhez, egyben sült bélszínekhez, de gyakorlatilag bármihez illeszthető.
  6. Ruccolasaláta
    Persze nem magában, nem hagyományos módon. Én ezt kizárólag halakhoz és a tenger gyümölcseihez szoktam illeszteni. A ruccolának le szoktam vágni, ha hosszú a szára, mert az olykor indokolatlanul csípős és megmondom őszintén, hogy én nagyon nem szeretem, amikor olyan az íze. Nem keverek hozzá semmi mást csak egy narancs kifacsart levét (édes legyen lehetőség szerint) és megpucolt apróra vágott mandarint, amire rászórok egy marék fenyő-, tök- vagy napraforgómagot. Isteni az ízhatás egy kis fokhagymás házi-majonézzel!
  7. Gyümölcspüré
    Mindenki tegye a kezét a szívére és vallja be magának, hogy utoljára akkor evett almapürét, amikor az anyukája kanalazta a szájába esténként, esetleg, amikor a saját gyerkőcénél lenyalta a kanalat etetéskor vagy behappolta a maradékot, mert a kicsinek nem igazán ízlett az alma.
    Az almapürébe lehet keverni gránátalmát, bogyós gyümölcsöket, de elkészíthető körtéből is, banánnal. A verziók korlátlanok.
    Rántott húshoz ajánlom, ami sörbunda szerűen készül zabpehelyliszttel.
  8. Sült zöldségek
    Egy magasabb falú tepsibe beleteszed a felvágott zöldségeket. Nálam ez általában padlizsán, karfiol és brokkoli. Ha szereted mindezt tejszínesen, akkor ezen egy kevéske kókusztejjel és sajttal segíthetsz. Isteni az eredmény.
    Szárnyasokhoz szoktam készíteni, akár összesütve a zöldségekkel.
  9. Karfiol vagy paszternák püréNagyon szeretem a krumplipürét: rengeteg vajjal és tejjel. Amiből jelenleg csak a vajat fogyasztom lelkiismeret furdalás nélkül, így nálunk felváltotta ezt az ételt a karfiol és a paszternák. Én ezt nem előfőzni szoktam, hanem elősütni, mert úgy jobban előjön a zöldség kellemes íze. Ízlés szerinti mennyiségű kókusztejjel igazán folyós (ahogy én szeretem) "krumplipüré" kapható.
  10. Paleolit kenyér
    Erre rákeresve interneten nagyon nagyon sok receptre rá lehet lelni. Én már kifejlesztettem egy - számunkra - tökéletes kenyeret, aminek a receptjét hamarosan közzéteszem itt képekkel, leírással. Korábban megjelentettem itt egy bejegyzést az Én paleolit lepénykenyerem címmel, amiben még volt zabpehely és zabpehelyliszt, de mára már ezt elhagytam, így tökéletesen megfelelek az előírásoknak és az íze is sokkal jobb az új receptemnek.
    A kenyér pedig aztán mindenhez ehető, hiszen magyarok vagyunk: levesekhez, pörköltekhez, sült húsokhoz, krémekhez és a kedvencünk a zsírhoz és lilahagymához! :)

    forrás: http://blog.villasandhotelsforafrica.com/
    +1. Isteni nyárízű házi kovászos uborka
          Ami nélkül nem telhet el ez a nyár sem. :)

Nincsenek megjegyzések: