szerda, július 04, 2012

Hideg tej a szomjoltásra?

Hazaérve a nagy melegben egyből mentem a hűtőhöz és persze nem a behűtött meggyszörpöt választottam a szomjam oltására, hanem a jéghideg tangazdaságos zacskós tejet. Éreztem ahogy a hófehér nedű folyik a torkomon és a selymes íze szinte elvarázsolt. Ekkor még Sződligeten laktam és a hűtő elég közel volt a bejárati ajtóhoz, hogy belépve a fehér színéről egyből a benne hűsölő édeskés tejre fájjon a fogam. Még gimnazista voltam és mindig nagyon jól esett a hosszú vonatozás után ez, főleg, hogy meg voltam róla győződve, hogy ez nekem mennyire jót tesz, ez nekem mennyire egészséges és finom is. Mára már tudom, hogy nem vagyok kis boci, hogy tejet kelljen innom.
... és már nem is finom. Tavasszal járt nálam egy patikalátogató, akit megkínáltam egy kávéval, amibe kért tejet. Mivel volt a hűtőben a lányoknak teje, így lelkesen megkóstoltam, hogy jó-e még és sikerült az mellett, hogy nem járt még le a szavatossága, hogy rettenetes íze van és büdös is. Elszoktam tőle.

Még ma is, 2012-ben, mindenki meg van győződve arról, hogy a tejre szüksége van a szervezetének, hiszen abból nyer kalciumot, amiből lesz a csontja. Tehát, aki megtudja, hogy majd' két éve nem fogyasztok tejet (nem mintha, amit előtte fogyasztottam volna azt tejnek lehetne nevezni) azt gondolja, hogy nekem hamarosan elfogynak a csontjaim és összeesek. Arról nem is beszélve, hogy a sok értékes fehérjére, amire szükségem van szintén nem kerül be a szervezetembe. 
Mindenkinek elmondom, hogy a paleolit táplálkozás képes a megfelelő kalcium bevitelt biztosítani, nem kell a kalciumot pótolni, ami ráadásul indokolatlanul bevíve a szervezetbe epe- és vesekövességet okozhat, ráadásul a csont ígyis-úgyis ritkul, hiába a tabletták szedése. A bőr is öregszik, amit ráncokkal fejez ki, a csont is öregszik, amit a ritkulásával. Erre a kijelentésemre persze mindenki bután néz és csak ingatja a fejét, Nem célom, hogy meggyőzzem őket, hiszen nincsen semmi befogadó készség általában erre vonatkozóan senkiben, aki már az első kérdésével cáfolni szeretné a választ, amit majd adni fogok a kérdésére.
"Kedvenc" termékem a gyógyszertárban az a tabletta, ami laktáz enzimet tartalmaz, ami ugyebár nélkülözhetetlen a tejcukor lebontásához. Adagolásnál mindig az a kérdés, hogy egy pohár tej mellé mennyit vegyen be. Mindig javaslom, hogy próbáljon meg nem fogyasztani tejet, hagyja ki az étrendjéből, mert az sokkal egyszerűbb és egészségesebb, mint a tablettát enni, hogy tünetmentes legyen és tudjon bontani tejcukrot. Érvelek persze sok esetben a tej-fogyasztás ellen és kiemelem neki, hogy nekem nyilván nem érdekem az, hogy lebeszéljem a készítmény megvásárlásáról, mert nekem van rajta árrésem, de ő meg gondoljon az egészségére. Aztán persze kifizeti a készítményt, amit lelkesen bevesz étkezés előtt és boldogan konstatálja, hogy az orvos ajánlása volt a megfelelő és nem az enyém, hiszen így tökéletesen érzi magát. Az orvos győzött és a gyógyszergyártó ebben az esetben is, pedig ez tényleg csak egy apróság lenne, amit fel lehet fogni nagyon könnyen, de ennek az orvosi rendelőben kell megtörténnie. 

Ajánlom a tejfogyasztással kapcsolatosan az alábbiakat:

forrás: school.discoveryeducation.com
Persze a kávét én sem iszom tej nélkül, bár már erre is van egyre többször példa. Kókusztejet vásárlok, amit hígítok, így kapok krémes állagú, selymes, finom tejet. Ezzel tudok készíteni krémleveseket, turmixot, süteményeket is, így tökéletesen beleilleszthető az étrendbe.

2 megjegyzés:

nerika írta...

Íme a kedvenc történetem a tejről:
Húgom babája októberben volt egy éves. Ugye tudjuk, hogy ilyenkor tejet csak hígítva meg ahogy azt annak idején tanultuk a védő nénitől. Persze amikor azt mondtam Huginak, hogy egyáltalán ne adjon neki tehéntejet, teljesen hülyének nézett és lekiabálta a hajam, hogy ennyire nem lehet buta tanácsom, hát meg sem próbáltam meggyőzni. DE! Már nem is az a divat, hogy csak hígítva, hanem (a védőnő tanácsára) egyáltalán nem is ihat tejet, hanem csak a gyógyszertárban kapható tejpótló készítményt, ami barátok közt is kb. hatezer/hónap.
Vagyis ahelyett, hogy nem tehén tejezne, inkább issza a bigyót teli adalékanyagokkal méregdrágán. Nesze neked gyógyszeripar, megnyerted!

Bettykeee írta...

De az a patikai is tehéntejből van, csak porból. Az a legnagyobb gond, hogy mindenki bedől a fehér köpenynek.
Én sok anyukát lebeszélek a mellétápozásról is, hiszen azt mondja, hogy van teje, a gyerek nő... de a védőnéni azt mondja, hogy nem elég "kövér" a teje. Nevetséges, ha egyszer elégedett a baba is és a mama is.

Persze én is ebből élek, de nem kell a gyereket már 1 évesen tönkretenni. Szerintem.